on máj 5th, 2009Válság és / vagy lehetőség

 

A kínai kultúrában a válság kifejezése két írásjelből áll: az egyik a veszély a másik a LEHETŐSÉG.

Egyfajta átrendeződés, új elgondolások és új struktúrák alakulnak ki, amelynél, ha jól figyel az ember, akkor kihasználhatja a adódó lehetőségeket. Ilyenkor érdemes a megtakarítási szokásainkat és befektetéseinket újra gondolni, ahhoz, hogy az új lehetőségek előnyeit élvezhessük.
Nyilvánvalóan sokaknak nehéz az elmúlt két év veszteségeit feldolgozva újra beszállniuk a feltörekvő piacok részvényalapjaiba, amikor a bankok biztos kamatokat ígérnek.

Az erős idegzetűeknek viszont kifejezetten most van a legjobb alkalom a beszállás eldöntésére, illetve újabb összegek elhelyezésére

A válság végét jelzik, vagy legalábbis egyértelmű pozitív fordulatra utalnak a legfrissebb makrogazdasági adatok Kínában, Indiában és az Egyesült Államokban.

Kínában a beszerzésimenedzser-index kilenchavi csúcsra emelkedett, és átlépte a bűvös 50 pontos határt. Elemezői vélemények szerint ez már azt mutatja, hogy a kínai gazdaságélénkítő csomag eredményes volt. Szakértők szerint már 2009 végére várható, hogy a Shanghai Express kínai részvényalap elérheti a 2007. év novemberi szinteket, vagyis a zuhanás előtti árfolyamokat, és 2010-ben már jelentős növekedés várható. Március és április hónapban 38% volt az index(HSCE) emelkedése, ebből 32,14%-ot hozott számunkra az alapkezelő.

Hasonlóan alakulnak az indexek Indiában és Braziliában is, az USA-ban pedig a lakáspiaci mutatók és a fogyasztói hangulat indexei adnak okot bizakodásra.

Az Európai Unióban ezzel szemben egyelőre a válság további mélyülésénél tartunk. Az Európai Bizottság tegnap közzétett prognózisa szerint 2010 előtt nem várható a gazdaság talpra állása, az idén pedig még a korábban valószínűsítettnél is nagyobb zsugorodásra lehet számítani.

 


Bookmark and Share

Trackback URI | Comments RSS

Válaszoljon