admin 2010 dec 3Mikulás rali
2006-ban volt az utolsó nagy rali, akkor a Shanghai Expressz kínai részvényalap 14.16%-ot, a Magyar részvényalap 8.07%-ot hozott december 3. és december 30 között. Ebben az évben a Salsa latinamerikai részvényalapnak van a legnagyobb esélye egy kiemelkedő teljesítményre.
A befektetők azért az év vége felé közeledve bízhatnak a Mikulás rali néven ismert jelenségben, mely a múltban [...]
admin 2010 nov 8Jövő évben több pénz maradhat a vállalkozóknál
Nemcsak a jól kereső nagycsaládos alkalmazottak járnak jól jövőre a megnövelt összegű, s minden gyermekre kiterjesztett családi kedvezménnyel, hanem a vállalkozók is. Ráadásul náluk már akár minimálbérnél és egy gyermeknél is érvényesíthető lesz a családi kedvezmény.
S ezt akkor is igénybe tudja venni a vállalkozó, ha nem túl magas a keresete. Ez azt jelenti, hogy már [...]
admin 2010 nov 6Feltörekvő piacok, BRIC jelentés
Az alábbiakban egyik legnagyobb alapkezelő partnerünk, a neves JP Morgan befektetési ház
feltörekvő piacokról megfogalmazott legfrissebb prognózisát közöljük.
A feltörekvő piaci részvények múlt év márciusa óta elért erős teljesítménye (helyi pénznemben
84%-os, az MSCI világindexhez viszonyított 57%- os növekedés) miatt bizonyos kommentátorok
attól tartottak, hogy gyengébb relatív hozamok várhatók. Úgy véljük, hogy a feltörekvő piacok
háttere továbbra is stabil és [...]
admin 2010 okt 22Nyugtalan a tőzsde a nyugdíjpénztárak miatt
Már a tegnapi napon is rosszul teljesítettek a magyar piacon a kisrészvények, de ma tovább romlott a helyzet. A BUX tegnap még 0,16 százalékos pluszban zárt, péntek délutánra viszont már 2,2 százalék a mínusz, egyes papírok 8-9 százalékot is vesztettek az értékükből. A helyzet mögött a magánnyugdíjpénztárak kitárazásával kapcsolatos félelmek állhatnak.
"Nagyon is érthető, ha egy [...]
admin 2010 okt 7Michelle Obama a legbefolyásosabb nő
A Forbes magazin 2004 óta összeállított listáját idén Michelle Obama first lady, Barack Obama amerikai elnök felesége nyerte. Az első tízben szerepelnek üzletasszonyok, politikusok és popikonok is.
Szerdán hozta nyilvánosságra az amerikai Forbes magazin azt a listát, amin a legbefolyásosabb nőket gyűjtötték össze. Az első helyen Michelle Obama amerikai first lady végzett, az indoklás szerint azért, [...]
admin 2010 okt 5Befektetési előrejelzés 2010 negyedik negyedév
Óvatos piacok a negyedév után
A másodlagos ázsiai piacok emelkedtek, de Japán és kontinentális Kína teljesítménye gyengült. Európa vérszegénynek tűnik és Észak-Amerika gazdasága sem erősödött. eléggé.
Az erőforrásban gazdag Ausztrália és Brazília tőzsdéi kitörtek, de próbaképpen, és valószínűleg nem folytatódik az emelkedés hacsak nem látjuk Japánban és a kontinentális Kínában a gyógyulás jeleit. A most kezdődő negyedév [...]
admin 2010 szept 28Melyik lesz a legjobb feltörekvő piaci kombináció?
Töretlen a befektetői bizalom a feltörekvő piaci részvényalapok iránt, amit jól mutat, hogy újabb nettó 3.4 milliárd dollár érkezett az alapokba, ami felülmúlta még a múlt heti kiemelkedő tőkebeáramlást is.
Számos nagy befektetési bank elemzője állítja, hogy a BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) országok már nem nyújtanak olyan vonzó befektetési lehetőségeket, mint az olyan kisebb és [...]
admin 2010 szept 11Jövőre lehet 200 forint alatt a svájci frank
Amennyiben beigazolódnak a nagy elemzőházak becslései, jövőre ismét 200 forint alá csökkenhet a svájci frank forintárfolyama. A profi befektetők által figyelt euró/svájci frank és euró/forint árfolyam alakulása ugyanis erre utal az előrejelzések szerint.
Az elmúlt napokban szinte mindenki a forint és a svájci frank keresztárfolyamának az alakulását találgatta. Ennek megítélése azonban azért is nehéz , mert [...]
admin 2010 aug 16Kína a világ második legnagyobb gazdasága
A legfrissebb GDP adatok alapján biztosra vehető, hogy Kína megelőzi Japánt. Elemzők szerint ennek politikai következményei lesznek.
Gazdasági szakemberek biztosra veszik, hogy 2010-ben Kína és Japán helyet fognak cserélni a világ legnagyobb gazdaságainak rangsorában, mivel az előbbi mérete beéri az utóbbiét .
Amit érdemes most jegyezni: Kínai részvényalap
A legfrissebb GDP adatok azt mutatják, hogy a helycsere már [...]
admin 2010 júl 17Befektetési előrejelzés 2010 harmadik negyedév
Nem lehet egészen pontosan előre jelezni a világgazdasági tendenciák alakulását, ugyanakkor az elmúlt 1-2 év pénzügyi és gazdasági válságának okai és katalizátorai továbbra is fertőzik a rendszert és elképzelhető, hogy ismét törést hoznak a kilábalásba.
Közel a legjobb hetüket teljesítették ez évben az amerikai indexek az elmúlt héten. Ugyanakkor, ha nagyobb időintervallumot nézünk, már nem tűnik annyira [...]
