on jan 29th, 2009Nincs ösztönzés stabilitás nélkül
A globális vezetők újabb és újabb tőkeberuházási programokat jelentenek be, azzal a céllal, hogy növeljék az munkaerő alkalmazást és adócsökkentéseket léptetnek elő, hogy a fogyasztást serkentsék. Egyik sem lesz hatásos amíg a fogyasztói bizalmat nem állítják helyre.
Nézzünk néhány párhuzamot az 1929. évi amerikai Nagy Válsággal.
A bizalmat megrendítette a bankbukások és a szárnyaló munkanélküliség (súlyosbítva a kormány azon elkötelezettségével ,amellyel fenntartották a magas béreket és védővámokat). A fogyasztók növelték megtakarításaikat és kiegyenlítették adósságaikat , hogy megvédjék magukat a bizonytalanságtól, az üzleti élet meghatározói is átvettek egy hasonló védekező stratégiát: miközben költségeket és adósságokat csökkentettek, elhalasztották az új beruházásokat. A prioritásuk a túlélés volt.
Herbert Hoover kétségtelenül a legtehetségesebb és az üzletközpontú vezetők egyike volt az USA elnökök közül. Egy professzionális mérnök, üzemgazdasági szakemberként szerzett hírnévvel 35 éves koráig pénzügyileg függetlenné vált és az életét szentelte a közszolgálat számára. Kereskedelmi miniszterként szolgált Harding és Coolidge elnökök alatt, hírnevet szerzett alapos kutatásaiért és kíváló cselekvőképessége előkészítette számára azt, hogy őt tekintették Coolidge nyilvánvaló utódjaként
Ennek ellenére az erőfeszítéseinek eredményei, hogy megmentse a gazdaságot a recessziótól, gyorsan romlottak.
Akik Hoovert okolják a Nagy Válság miatt, gyakran elfelejtik azt, hogy kereskedelmi miniszterként gyakran kritizálta a Federal Reserve ( amerikai jegybank) alacsony kamatra való hitelezési politikáját. A kísérleteit, hogy beavatkozzon, keresztezte a Fed független státusza. Bankárok, akik a New York Fed tanácsába dolgoztak, ellenezték ezt a beavatkozást egy kívülállótól, arra törekedtek, hogy befagyasztják a mesterségesen alacsony kamatlábakat, és a brókeri kölcsönökön keresztüli 15 és 20 százalék közötti marzsokat fenntartsák.
Így Hoover előkészítette a gazdaságot egy jövőbeli recessziónak
Azt tervezte, hogy a fogyasztás csökkenését fokozott állami tőkeberuházásokkal ellensúlyozza, vasutak és más nagy vállalati beruházásai által. A tőkeköltés növekedését mindazonáltal akadályozta a magánszektor-befektetés és az építőipar teljes hanyatlása. Az adóbevételek szintén csökkentek, miközben további állami és önkormányzati beruházási programokat sürgettek.
A fogyasztás további drasztikus csökkenése további üzleti és újabb bankok bukásához vezetett, a lefelé irányuló ciklus önmegerősítővé vált. A gazdaságot csak a második világháború mentette meg: a fokozott háborús termelés és későbbi sorozás segített megoldani a munkanélküliség problémáját.
A jelenlegi válságban, ahogy az 1930-as években is, nem lehet becsábítani az üzleti beruházásokat sem a fogyasztókat újabb tőkebefektetésbe vagy fokozott fogyasztásba, amíg a stabilitást nem állítják helyre. Az ingercsomagok kezelik a recesszió tüneteit, de nem nevezik meg a mögöttes okot. A bizalom újjáépítése többet kíván, mint néhány látványos kormányzati erőfeszítést a költségek lefaragásában vagy néhány médián keresztül kibocsátott ígéret.
Csak amikor a banki fizetőképesség és bizalom helyreáll, az inflációs monetáris politika, a duzzadó szövetségi adósság, az üzleti kudarcok és a hosszútávú munkanélküliség miatti aggodalmak elrendeződnek és mi a saját szemünkkel is látjuk a visszatérés jeleit ,akkor fogunk visszaállni a normális fogyasztásra és a megszokott befektetési mintáinkhoz.
A feladat kivételes vezetést és a mögöttes kérdések mély megértését is követeli.
Hibáztatható a Wall Streeti, évtizedeken keresztül betegesen kigondolt pénzügyi és kincstári politika, amely ravaszul egyre inkább kockázatos pénzügyi viselkedésbe hajtotta a befektetőket és fogyasztókat. A kincstári hiányok és pénzügyi bővítés csökkentették a legjelentősebb pénznemek értékét jóval az infláció felett, ami a befektetői tőkét erodálta. Sok befektetőt kényszerítettek arra, hogy inflációs hasznok alapján a spekuláció javára elhagyjon egy konzervatív befektetési erkölcsi világképet. Mégis, mindez csupán egy tünet.
MI törte meg a biztonságérzetünket? A kapzsiság, amely elcsábíthatott az olcsó sajáttőkebefektetésés inflációs hasznok felé, a rövidtávon való nagy profitnövekedés; valamint a fogyasztók túlságosan is bíztak az olcsó hitelek biztonságában. Mindezért most viseljük a következményeket.
Jó hír, hogy ma a feltörekvő piacok jelentős növekedést értek el: a hong kongi HSCE több mint 5%-al emelkedett. Remélhetően a pozitív korrekció elkezdődik, bár valószinú, hogy csak rövid ideig fog tartani.
