on jan 8th, 2010Az előrehozott öregségi nyugdíj
2010.01.01-től változtak az életkori és szolgálati idő feltételek.
Felhívom a figyelmét, hogy nyugdíj - előtakarékossági számlát és hosszútávú megtakarítási számlát nálunk is nyithat, 2010-től az 5 évre lekötött szerződések már kamatadó mentesen vehetőek fel lejáratkor. További előny az, hogy a várhatóan magas hozam mellett kizárólag nálunk van jelenleg árfolyamfigyelő szolgáltatás. Kérem, amennyiben kérdése van, írjon nekem a befektetes@lc.co.hu email címre.
Nagyobb csinnadratta nélkül hosszabbította meg tavaly év végén a kormány a korengedményes nyugdíj lehetőségét, de hát nem is lehetett másra számítani, hiszen a feltételek mindenki számára kielégítőek voltak. Az állam azért jár jól pár ezer ember korai nyugdíjazásával, mivel a költségeket rövid távon nem neki kell állnia, a munkáltató azért örülhet, mivel kedvező csillagállás mellett költségcsökkentést érhet el.
Végül, de nem utolsó sorban a munkavállaló sem panaszkodhat, hiszen a munkanélküliség helyett szép kis apanázst kap úgy is, hogy nem érte el a kötelező nyugdíjkorhatárt. A legnagyobb baj csak az, hogy az állam ezzel a lépéssel indokolatlan előnybe hoz egyeseket, miközben a szigorú feltételek ellenére már megjelentek a visszaélések is.
Végkielégítés helyett nyugdíj
Azonnal adódik a kérdés, hogy miért érheti meg a munkáltatónak elküldenie a munkavállalót nyugdíjba, és utána kifizetnie a nyugdíjat a legrosszabb esetben három évig? A válasz egyszerű, ha a válság miatt vagy egyéb költségcsökkentési ok miatt elbocsátásokra kerül sor, akkor a munkáltató komoly összegeket fizethet amúgy is ki például végkielégítés és egyéb jogcímen.
Ha erős kollektív szerződés van érvényben, akkor a munkáltató költség-haszon elemzéséből az is kijöhet, hogy olcsóbb az elbocsátás helyett nyugdíjazni a munkavállalót. Ezen felül például akkor is megfontolás tárgyát képezheti az opció, ha az idősebb és magas keresetű munkavállaló helyett egy fiatalabb, olcsóbb munkaerőt akar alkalmazni a cég. Ha a két korosztály közötti bér különbsége nagyobb, mint a kifizetett nyugdíj, akkor máris megtakarítást tudott elérni a vállalat, igaz a nyugdíjat egy összegben kell befizetnie a munkáltatónak.
A Szociális és Munkaügyi minisztériumban kérdésünkre elmondták, hogy nagy valószínűséggel ezzel a lehetőséggel a kis-, és középvállalati szektor nem fog élni, azonban lehetnek olyan nagyobb foglalkoztatók, például a közszolgáltatók esetében, ahol alkalmazni fogják ezt a lehetőséget.
9. § A 62. életév betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult
a) az a nő, aki az 57. életévét betöltötte,
b) az a férfi, aki a 60. életévét betöltötte,
feltéve, hogy legalább 38 év szolgálati időt szerzett, és a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
A csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj
10. § (1) Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult - ideértve az öregségi nyugdíj legkisebb összege szerinti ellátást is - az a személy, aki 33 év szolgálati időt szerzett, és megfelel a 9. §-ban meghatározott egyéb feltételeknek.
(2) Az öregségi nyugdíj összegét annak, aki a 38 év szolgálati időnél
a) 1-365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,1 százalékkal,
b) 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,2 százalékkal,
c) 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,3 százalékkal,
d) 1096-1460 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,4 százalékkal,
e) 1461-1825 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,5 százalékkal,
kell csökkenteni, ahányszor 30 naptári nap hiányzik az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár betöltéséhez.
Forrás:Jogtár. 2009.03.31-el lezárva.
2008.12.31-vel bezárólag 57. életévét betöltött nő (legkésőbb 1951-ben született) előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett. A csökkentés nélküli nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő 38 év, a csökkentetthez 33 év. A csökkentés mértéke havi 0,1-0,5, attól függően hány év hiányzik a 38 évből. A férfiaknál annyiban más, hogy az előrehozott nyugdíjkorhatár 60 év.
Az öregségi nyugdíjkorhatár 62 év, csökkentés nélküli nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő 40 év. Ha ennél kevesebb a szolgálati idő max. 1 évvel havi 0,1%-kal, ha 2 évvel, akkor havi 0,2 %-kal, ha 3 évvel, akkor havi 0,3%-kal csökkentik a nyugdíj összegét. Tehát a csökkentett nyugdíjhoz előírt minimális szolgálati idő 37 év.
1952-ben született nő előrehozott nyugdíjra 2011-ben 59. életévét betöltve,
1953-ban született nő előrehozott nyugdíjra 2012-ben 59. életévét betöltve jogosult.
A férfiak előrehozott nyugdíjkorhatára nem változott.
Ebben a II. pontban leírtak érvényesek az 1953-ban születettekre.
„Az R. az 1953. évben született személyek tekintetében speciális rendelkezéseket tartalmaz. Az érintett személyi kör esetében a korengedményes nyugdíj megállapítása során irányadó öregségi nyugdíjkorhatárnak a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 2009. december 31-én hatályos,míg a munkáltató fizetési kötelezettsége tekintetében a munkavállaló előrehozott öregségi nyugdíjra jogosító korhatárának a Tny. 2010. január 1-jétől hatályos korhatárt kell alkalmazni.
Ez azt jelenti, hogy az
• 1953-ban született munkavállaló továbbra is a 62. életévét 5 évvel megelőzően, azaz 57. életéve betöltésekor állapodhat meg a munkáltatójával korengedményes nyugdíjazásáról.
• A munkáltatónak azonban nem a munkavállaló 59. vagy 60 életéve betöltéséig kell vállalnia a nyugdíj összegének és az ehhez járuló postaköltségnek a megfizetését, hanem – a 2010. január 1-jétől hatályos szabályok szerint – a nő munkavállaló esetében változatlanul az 59., a férfi munkavállaló esetében azonban a 61. életév betöltéséig terjedő időszakra.
• Ezen felül az 1953. évben született személyek esetében a munkáltatónak az említett befizetési kötelezettségén túl a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak meg kell térítenie a kiszámított korengedményes nyugdíj összegére – a megállapítás naptári évében irányadó januári nyugdíjemelés százalékos mértékével – számított nyugdíjemelés annyi naptári hónapra irányadó összegét, ahány hónapra a munkáltató fizetési kötelezettsége fennáll.”
Tny. 18/A. §
„(2) Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a 60. életévét betöltött, 1950-ben született férfi és az az 59. életévét betöltött, 1952-ben vagy 1953-ban született nő, aki
a. legalább 37 év szolgálati időt szerzett, és
b. azon a napon, amelytől kezdődően a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a csökkentés mértéke a társadalombiz¬tosítási nyugdíj megállapításának időpontjától az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig terjedő időszak minden 30 napjára, de legfeljebb 1095 napra –40 év szolgálati időnél
a. 1–365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező személy esetében – havi 0,1 százalék,
b. 366–730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező személy esetében – havi 0,2 százalék,
c. 731–1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező személy esetében – havi 0,3 százalék.”
2010-ben megszűnik a keresetkorlát azok esetében, akik 2008. január elseje előtt úgy vonultak nyugdíjba, hogy nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt.
Itt van a 2010-es nyugdíjkalkulátor is:
http://adozona.hu/kalkulator_nyugdij.aspx
