Bejegyzés dátuma: 2008 okt. 15Alapfogalmak
Felelősségvállalás és kockázatvállalás
A takarékoskodás az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válik !
A tízmillió magyar közül négy millióan dolgoznak, rájuk jut hárommillió nyugdíjas, valamint kétmillió diák és fiatalkorú. Van azonban további egymillió honfitársunk, akiről nem lehet tudni, hogy miből él. Közéjük tartoznak természetesen az eltartottak is, ám túlnyomó többségük a feketegazdaságban dolgozik, vagyis jövedelmük után egyetlen fillér járulékot sem fizetnek.
Az elkövetkező néhány év speciális problémája lesz, amikor az úgynevezett Ratkó- korszakban születettek elérik a nyugdíjkorhatárt. A háború utáni generáció nyugdíjba vonulása egyébként szerte a világon gondokat okozhat, így például az Egyesült Államok úgynevezett bébi bumm generációja is ma-holnap visszavonul.
A Magyarországon Ratkó- gyerekeknek nevezett, 1950-1956 között született emberek tíz éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt - három év múlva kezdenek majd visszavonulni, 62 évesen -, ha addig nem emel tovább a kormány. Egyes becslések szerint lesznek olyan évek, amikor 300-350 ezren teszik le a lantot - összehasonlításul: az átlagos új nyugdíjba vonulások száma kétszázezer alatt van éves szinten.
A Ratkó- korszak nyugdíjazása tehát éppen egybe fog esni a vegyes nyugdíjrendszer okozta természetes deficittel, és ami még súlyosabbá teszi a helyzetet, a tömeges minimálbéres járulékfizetéssel is.
A legfrissebb statisztikák elég rémisztőek:
100 fő (62 év feletti) nyugdíjasból:
24 - már nem él
12 - még dolgoznia kell, hogy el tudja tartani magát
42 - nyomorban él vagy másoktól függ
17 - minimális életszínvonalon él
És csak 5 él közülük kényelemben.
Meggyőződésem az, hogy igazából csak magunkra számíthatunk a következő években. Javasolom, hogy megtakarításainak minimum 30-50%-át közép- és hosszútávú alapokba helyezze. Egyrészt most rendkívül alacsonyak az árfolyamok és várhatóan pár év múlva jelentős nyereséget könyvelhet el.
Ezért is hoztam létre a honlapomat, hogy minnél több embernek tudjak segíteni abban, hogy kényelemben és egészségesen éljenek időskorukban. Természetesen nekem is ez a célom !
Néhány kifejezést szeretnék pontosítani a megtakarítások és biztosításokkal kapcsolatban. Kik a szereplők, hogyan működik, mire érdemes figyelni egy befektetés és / vagy biztosítás megkötése elött.
Az adójogi szabályokat is ismertetem. Remélem segítségére lesz, amennyiben további információra van szüksége, kérem hívjon fel vagy jelentkezzen havi hírlevelemre.
Elérhető aloldalak: