on ápr 12th, 2009A tőzsdei ciklusok

 

Valóban nehéz helyzetben vannak a világ gazdaságai, azonban mint mindig, most is   talpra fognak állni.   Kormányok, nemzetközi  pénzügyi szervezetek minden tőlük telhetőt megtesznek,  hogy  különböző gazdaságélénkítő  csomagokkal elősegítsék a konjunktúra      beindulását.  Ami elmondható a gazdaság ciklikusságról, ugyanaz érvényes a részvénypiacokra is. Fontos látni, hogy a mostani tőkepiaci helyzet sem egyedülálló, a pénzpiacok történetében számos krízis előfordult már, a mostani kétség kívül a komolyabbak közül   való.

  Most, hogy a gazdasági visszaesés a második évébe lép, legfőbb ideje a talpra állás jeleit kutatnunk a horizonton.

A hong kongi tőzsde HSCE, amely a kínai részvényalap indexe több mint 33%-al emelkedett január óta és az emelkedés várhatóan folytatódni fog a negyedévben is. Az optimizmust erősítette, hogy a legnagyobb feltörekvő piacokon, így például Kínában, Indiában és Brazíliában a korábbi mélypontokhoz képest kissé növekedett a termelés és az export. Az elemzők nagy része azt várja, hogy ez a térség lesz a motorja a válságból való kilábalásnak. Esély van arra, hogy ezekben az országokban a gazdasági növekedés már ősszel beinduljon, ami a világ többi részét is maga után húzhatja. A kulcskérdés az amerikai gazdaság alakulása lesz, ha ott javulni kezdenek a mutatók, a fellendülés mindenhol megindul.

A fellendülés minden bizonnyal a már említett feltörekvő országokban indul majd meg. Ha ott a növekedés az ősszel elkezdődik, a sort várhatóan az Egyesült Államok folytatja, ahol az év vége felé következhet be a trendforduló. Mindennek hatását Európa vélhetően csak a jövő év elején érzi majd meg. Mindez persze csupán feltételezés, a folyamatok alakulhatnak jobban és rosszabbul is.
Tipikus kisbefektetői  magatartás, hogy a gazdasági világválsággal, a   részvénypiacok zuhanásával   tömött   sajtóorgánum következi oldalára lapozva   bankok   fizetett   hirdetései   tűnnek   fel,   amelyek csillagászati magasságú betéti   kamatokkal  igyekeznek forrást gyűjteni. Kisbefektetőnk realizálja eddig elszenvedett     látszatveszteségét  a  részvénypiacon, a nagyon alacsony árfolyamszinteken kiszáll, és átvándorol egy bankbetétbe. Majd a válság elmúltával – amikor már a betéti kamatok is rég alacsony szinten állnak - a sajtóból értesül a részvénypiaci szárnyalásokról. Ebből ő  sem  maradhat ki, és be is vásárol a részvénypiacon magas árfolyamokon. Összességében elmondható, hogy a kisbefektető általában a csúcson száll be, és a mélyponton száll ki.

Talán a legfontosabb   kritérium egy befektetés   elindítása   előtt, hogy az ügyfél   tisztázza   magában milyen időtávban   tud   gondolkodni.   Emellett fontos még, hogy  milyen   hozamot   vár   el   ezen   az   időtávon   és   ezért  milyen kockázatokat      hajlandó  vállalni. Hangsúlyozzuk a kockázat porlasztását, amelynek egyik legjobb  módja   a   hosszú   időhorizont, emellett természetesen a diverzifikáció, azaz   különböző  eszközkategóriákból összeállított személyes befektetési portfolió is kiemelt   jelentőségű.
Éppen ezért kiváló lehetőséget rejt magában a mostani szituáció azoknak, akik tudatosan időskori éveikre takarékoskodva, hosszú távon gondolkodva, befektetéseket indítanak a jelenlegi alulértékelt árfolyamokon.
Szinte kizárt, hogy valaki a totális mélyponton tudjon beszállni, és természetesen senki  sem tudja  megmondani, hogy ez már megtörtént-e, vagy még ezután következik be. 

Újdonságok az Avivától. Stop loss, és start buy technika internetes bevezetése

A stop loss az a befektetési technika, amihez a legtöbb legenda kapcsolódik. Májustól élesben tudják majd  használni az AVIVA azon ügyfelei, akiknek van MyAviva internetes szerződése. Jelenleg a stratégiai befektetéseknél található, "Árfolyamfigyelő" szolgáltatás néven.

A stop loss lényege a következő: a részvények és a részvény alapú befektetési alapok árfolyama nagyon változó, nagyokat ugrálhat. Mi szeretnénk bebiztosítani magunkat – csökkenteni a kockázatainkat. Ezért egy olyan utasítást adunk, hogy ha leesnek az árfolyamok, akkor egy bizonyos veszteség szint után automatikusan adják el az értékpapírjainkat – vagy mint az AVIVA esetében, váltsák át valamilyen biztonsági alapba. Ezzel bebiztosítjuk magunkat, a stop loss-szal csak egy bizonyos méretű veszteségünk lehet és nem nagyobb.

Beállítható százalékos arányban, pl. hogy 10%-ban maximalizálom a veszteségeimet. Hasonlóan, ha legalább 10%-ot emelkedett az index a korábbi mélypontról, akkor ismét bevásárolunk ( start buy).

Mire jó a stop loss? Akkor érdemes alkalmazni, ha rövidebb távra, de részvényekbe fektetünk be. Ha jövőre lakást akarunk venni (addigra úgy is jól lemennek majd az ingatlan árak) akkor, ha részvény alapba fektetjük, szinte kötelező a stop loss, különben előfordulhat, hogy csak a fele maradna a pénzünknek, így viszont legrosszabb esetben a 90% megmarad.

Ha hosszú távra (nyugdíjunkra, gyerekeinknek, stb.) fektetünk be, akkor nagyon fontos a portfólió összetétele, de a stop loss inkább ront, mint javít a helyzeten.

Személyes tanácsadás előre egyeztetett időpontban a 1016 Budapest, Derék u. 2.számú irodában


Bookmark and Share

Trackback URI | Comments RSS

Válaszoljon